19. rész:)) Utolsó nap Londonban :(

Több mint 2000 oldalmegtekintés. OMG. Köszönöm mindenkinek, de tényleg Xx.
.................................................................

Csak úgy mentek a percek, órák. Elment hamar az este, sajnos. Anya hivott, hogy délre legyek otthon, mert még be kell pakolnom, bláábláábláá. Külön hozzátette, hogy hozzam át Niallt. ( Szerintem majd inkább ő visz át engem). Megbeszéltük: SEMMI CIKIT NEM MOND NEKI!!! Erre anya felröhögött… Mi olyan vicces??!
Másnap Jannel összeütöttünk a fiúknak egy kis búcsú ebédet, spagettit. Nagyon izlett nekik.
Délbe elindultunk haza, hármasban Jannel, Niallal, és magammal. Segitettek bepakolni.. Sikerült az összes cuccomat bezsúfolni 5 bőröndbe. Szomorú volt látni az üres, szinte kihaltnak látszó nem túl hangulatos szobámat. Ez van. Költözünk. Egy új hely, új kezdet, új (régi) ház.. A reptérre 6ra értünk, még beadtuk a bőröndöket a csomagszállitoba. Egy óra múlva késszen voltunk. 1 óránk maradt elbúcsúzni.. Megérkeztek a többiek is. Mindenkit megöleltem csak sorba… Persze Niallnál több időt töltöttem.
-Vigyázz magadra, kis manó!
- Rendben, remélem minél hamarabb újra láthatlak.
Még megegyeztünk, hogy minden nap beszélgetünk telefonon, irkálunk TWITTEREN. Egy szóval tartjuk a kapcsolatot. Kicsit szorongva gondoltam bele, jaj távkapcsolat elég sok pár szétmegy emiatt… És Niallnak pedig ott van a több millió lány, akik mindig valahogy rámozdulnak…
Sóhajtva néztem körül immár utoljára Londonban.
- Hiányozni fog ez a város…
„ A New Yorkba tartó repülőgép 15 perc múlva felszáll, kérem az utasokat szálljanak fel a gépre” Üvöltött a hangszóróból a bemondó. Nekem pedig megdobbant a szivem. Itt az idő. Még egyszer utoljára, megcsókoltam Niallt, megöleltem Janet, hiszen kitudja látom –e még őket valaha .
-Kicsim ideje indulnunk, üljünk le mert nem lesz hely…  - szólt anya.
Niall nem nagyon akart elengedni, nagyon szoritott magához, és őszintén mondom én sem akartam elengedni őt. Akárhogyan rejtegette, azért láttam, hogy könnyes a szeme, az enyém is.
- Sam, légyszi gyere…  Itt hagy a gép.- ezt mondjuk én nem is bánnám, de mindegy
- Oké
És eljött a pillanat amit abszolút nem vártam. Eljött az utolsó pillanat amikor a szemébe tudok nézni. Az utolsó amikor karjaiban érezhetem magam. Ami nagyon gyorsan eltelt. Felmentünk a gépre, elég hamar találtunk helyet ( Pontosabban anyu talált engem meg csak húzott mivel semmit nem láttam a könnyektől). Az égből láttam a Big Bent, a London Eye-t, a piros buszokat… Végre megtaláltam a helyem, és most el kell hagynom Londont?? Ez az én formám.  Egész úton bőgtem. Nem tehetek róla, szörnyű ez az egész.
Mikor megérkeztünk, reggel volt. Alexandra nagynéném boldogan üdvözölt minket, értetlenül nézett rám, nem értette mért bőgtem szét a szemem. Ezek még nem hallottak a szerelmi bánatról? Szánalom -.-. Megmutatta a szobámat. Betóltam a bőröndjeimet a szoba közepére. Most nem volt kedvem kipakolni. Leültem a bőröndök közé és nagyon- nagyoon elgondolkodtam, könnyes szemmel néztem ki az ablakon, hallgattam volna a madarak csicsergését de a hangos nagyváros hangját kellett…